Nem sok maradt a helyszíneléskor készült fotók alapján abból a kishajóból, amelyet szombat éjjel sodort el és roncsolt össze egy nagy szállodahajó Verőcénél. A kishajóban utazók közül ketten meghaltak, egy utast megsérült, ötöt keresnek.
Először a selejtezőtorna elődöntőjében Németországtól, majd a harmadik helyért küzdve Kanadától is kikapott a magyar női válogatott, így nem jut ki a párizsi olimpiára.
Órákba tellett, mire a kutató- és mentőcsapatok meg tudták közelíteni a helyszínt, ahol egyelőre ismeretlen okból lezuhant Ebrahim Raiszi iráni elnök helikoptere. Iránból ellentmondó hírek érkeznek: az állami tévé szerint megtalálták a roncsot, de ezt az iráni Vörös Félhold humanitárius mozgalom később cáfolta.
Az USA „szorosan figyeli” a jelentéseket.
Az év négy legmelegebb hónapjának hőhullámai évente világszerte több mint 150 ezer ember halálát okozzák – állapították meg az ausztrál Monash Egyetem kutatói a szerdán megjelent tanulmányukban.
Vannak arra utaló jelek a szlovák belügyminiszter szerint, hogy mégsem egyedül cselekedett a 71 éves Juraj Cintula, aki több lövést is leadott Robert Fico miniszterelnökre, akit azóta többször megműtöttek, de állapota most is súlyos.
Създайте своя емисия с новини
Готови ли сте да опитате?
Стартирайте 14-дневен пробен период, не се изисква кредитна карта.